Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Háromszor jártunk örömtáncot az esőben

U15 szakosztály 2017-03-21 Megtekintések száma: 5526

A találkozó szakadó esőben és erős szélben vette kezdetét. Ennek ellenére az esernyős szülői nézőközönség állta a sarat, amikor a Debrecen U15-ös gárdája és győzelemre éhes csapatunk felvonult a Szilágyi úti pályára. Bár a játszma első pillanatai az ellenfél kiáltásától voltak hangosak - ők rúgták az első gólt - a következő 89 perc alatt a mieink háromszor jártak gólörömtáncot az esőben. 

A mérkőzés után Egressy Máté, aki a tavalyi ETO mérkőzésen bokatörést szenvedett, a hétvégi mérkőzésen viszont újra remek formában futbalozott, és Barta Simon középpályás számolt be arról, mi is történt a 90 perc alatt. 

"A meccs előtti egész héten úgy edzettünk, hogy csak a győzelem lesz az elfogadható! A mérkőzés nem úgy indult, ahogy elterveztük, hiszen már a második percben megszerezte az ellenfél a vezetést.  A csapatmunkánkat mutatja, hogy a 14. percben Tóth Kálmán gyönyörű fejesével és az én gólommal már a második félidőben meg tudtuk fordítani a mérkőzést, szervezett és jó letámadásunknak köszönhetően" – kezdte az értékelőt  a találkozóról Egressy Máté.

"Nem estünk össze" – folytatta a gólok születésének mesélésével Barta Simon. -  "Viszonylag gyorsan, a 14. percben egyenlíteni tudtunk a szögletemből, amit Tóth Kálmán váltott gólra. A közèpkezdést követően már nyugodtabbak voltunk, ami meg is mutatkozott a játékunkban, mert egy szép támadásból Darvas Merse harcolt ki szögletet a 35. percben, amit ismét én adhattam be, de ezúttal Egressy Máté a kipattanót értékesítette. Így 2-1 re módosult az állás.

"A második félidőben is domináltunk, és jól működött a csapatjáték, melyet a csereként beállt Pásztor Dani góljával be is bizonyítottunk" – folytatta Máté - "Nagyon büszke vagyok a csapat minden egyes tagjára, hiszen egy erős Debrecen ellen is meg tudtuk mutatni, hogy nagyon jó és erős csapatunk van."

"Sikerült megóvnunk a 3-1-es végeredményt a megmérettetés végéig. Mindezt összegezve: kiváló teljesítményt nyújtottunk, uraltuk a találkozót, és nagyon remélem, hogy jövő héten is hasonló játékot mutathatunk a Kaposvár legjobbjai ellen" – zárta végül a beszámolót Simon.

"Gratulálok a srácoknak a játékhoz és a győzelemhez! Megmutatták, hogy tudnak nagyon jól is játszani, jó ellenfél ellen! Ezt kell továbbvinni a következő bajnoki mérkőzéseken!" – Gál Csaba, vezetőedző.

UTE - DVSC DLA: 3-1. (2-1)

Kezdő: Darázs S., Munkácsi M., Tóth K., Tatai T., Egressy M., Barta S., Dornfeld D., Kindlik Á., Darvas M., Fáy P., Takács B., 

Csere: Ilyés B., Lukáts Á., Tréfás M., Szabó B., Tóth R., Pásztor D., 
 
Kispad: Gál Csaba vezetőedző
 
UTE Labdarúgó Akadémia 

Képek

UTE - SC Sopron: 3-0 - 2016-11-05 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41