MTK-UTE Labdarúgó Akadémia U15 című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 augusztus 20. (szerda) | István
A kiemelt utánpótlás-bajnokság harmadik fordulóját rendezték meg U14-es csapatunknak szombaton. Tungsram pályánkon a Honvéd korosztályos csapatát fogadták a mieink. A jelenleg a tabellát vezető együttes ellen rengeteg helyzetet kidolgoztunk, ötletes támadó játékkal futballoztunk, jól tartottuk a labdát, az ellenfél alig tudott átjönni a térfelünkre.
„Bár kettő nullára elveszítettük a bajnoki mérkőzést hazai pályán" - értékelte a látottakat Gál Csaba, edző - „több helyzetet alakítottunk ki a vendégcsapat kapuja előtt. Jó napot fogott ki a Honvéd kapusa, és több ziccerünket is hárította. Játékban jobbak voltunk, de ez most az eredményben nem mutatkozott meg. A játék képe alapján megérdemeltünk volna a győzelmet, de a döntetlen is reális eredmény lett volna.”
Kezdő: Darázs S., - Lukáts Á., Fáy P., - Szabó B., Pásztor D., Miknyóczki Á., - Kelemen Á., - Egressy M., Tatai T., - Tóth R., Darvas Merse M.
Csere: Tóth K., Kindlik Á., Zsemlye B., Tamás Á., Barta S., Bessenyei B.,
Kispad: Gál Csaba utánpótlás vezetőedző, Polyák Attila utánpótlás edző
UTE Labdarúgó Akadémia
MTK-UTE Labdarúgó Akadémia U15 című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41