Dátum: 2025 augusztus 20. (szerda) | István

hírek

Jó eredménnyel kezdtük!

U15 szakosztály 2016-08-30 Megtekintések száma: 3863

Szombaton 12 órakor az első bajnoki mérkőzésre került sor az U15 I. osztályú bajnokságában, ahol a szegedi L-it Szeac csapatát fogadtuk.

A Tungsram füves pályáján került megrendezésre a találkozó. Ellenfelünk a Szeged, aki most került föl első osztályba, miután az előző évben megnyerte a másodosztályú bajnokságot és a rájátszást. Jól kezdtük a mérkőzést: a szegedi védő már a 6. percben a büntető területen belül buktatta Tatai Tamást, ezért jogos tizenegyest adott a játékvezető. A büntetőt Szabó Bence értékesítette.

Ezúton is szeretnénk minél gyorsabb gyógyulást kívánni a szegedi játékosnak, Ottlik Máténak, akit kulcscsonttörést szenvedett a mérkőzésen!

“A félidő hátralévő részében a mezőnyjáték folytatódott. Kicsit hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat: stabilabbak, de a  labdabirtoklásból néha túlságosan is siettették a támadás-befejezéseket.” – mondta a vezetőedző. 

A második félidőben a szegedi csapat egy szabadrúgásból kiegyenlített, majd a bal szélen Tatai Tamás cselezte be magát a tizenhatoson belülre, akit ismételten a belső védő buktatott. A második jogos büntetőt is Szabó Bence értékesítette.

A szegedi belső védő megkapta második sárga lapját, ezért az utolsó 10 percben emberelőnyben játszottunk, és ezt kihasználva növeltük előnyünket három gólra. A mérkőzés utolsó 10 percében több helyzetet dolgoztunk ki, amit sajnos nem sikerült értékesíteni. 

“Gratulálok a csapatnak a teljesítményéhez. Nyugodtabb, higgadtabb, tudatosabb játékra lesz szükség a következő mérkőzéseken.” – zárta a bajnoki találkozó értékelését Gál Csaba. 

U15: UTE – L-IT-SZEAC 3-1

2016-08-27 – szombat 12:00

Kezdő: Bessenyei Barnabás Attila (21), Munkácsi Milán (3), Fáy Patrik (27), Szabó Bence (9), Dornfeld Donát (19), Mikmyóczki Ádám Mihály (26), Barta Simon (16), Egressy Máté (15), Tatai Tamás (18), Darvas Merse Mihály (23), Kindlik Ádám (22) 

Csere: Tamás Ádám (92) 63’ Klindik Ádám helyett, Tóth Kálmán Krisztián (30) 54’ Munkácsi Milán helyett, Lukáts Ákos (2) 63’ Dornfeld Donát helyett, Tréfás Márk (7) 41’ Barta Simon helyett, Tóth Roland (11) 54’ Darvas Merse Mihály helyett, Darázs Sándor György 

Kispad: Gál Csaba vezetőedző, Polyák Attila utánpótlás edző, Pásztor Dániel Aladár kit manager

Góllövők: Szabó Bence 9’, 71’, Tatai Tamás 64’

 

UTE Labdarugó Akadémia

Képek

U16-os együttesünk című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41