Dátum: 2025 augusztus 20. (szerda) | István

hírek

Győzni akarásból jeles

U15 szakosztály 2016-03-22 Megtekintések száma: 2766

Győzni akarásból jeles

2016. március 19-én a Békéscsaba együttesét fogadta U14-es korosztályunk a Bánka Kristóf Sportközpontban.

„Kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést, aminek eredményeképpen a békéscsabai csapat egy távoli lövés után a kipattanóra gyorsabban reagált, mint mi. 0-1, majd egy vitatott büntetőt adott meg a játékvezető, amit szintén értékesített a vendégcsapat, 0-2. Labdakihozatalunkba többször is belehibáztunk. Az első félidő végén Tatai Tamás gólt szerzett. 

A második félidőben rendeztük a sorokat, és négy perc alatt lőttünk három gólt. Támadó játékosunk, Tatai Tomi, ismét mesterhármast szerzett, és Tóth Roland is ismét betalált. Helyzetkihasználásunk enyhén szólva is hagy kívánni valót maga után, ebben fejlődnünk kell. Tanulság a mérkőzésből, hogy nem szabad az ellenfelet alábecsülni! Gratulálok a csapatnak, győzni akarásból jelesre vizsgázott, 0-2-ről megfordította a mérkőzést.”- Mondta az edző, Gál Csaba.  

Kezdő: Bessenyei Barnabás Attila (99), Boros Balázs (25), Fáy Patrik (27), Szabó Bence (9), Pásztor Dániel Aladár (30), Tóth Benedek (8), Hajdu Bálint (10), Tóth Roland (14), Szojka Dominik Balázs (6), Tatai Tamás (18), Kindlik Ádám (22), 

Csere: Héjjas Zsombor (47) 69’ Sztojka Dominik helyett, Barta Simon (16) 31’ Tóth Benedek helyett, Tamás Ádám (92) 69’ Tatai Tamás helyett, Retek Bálint (34) 69’ Tóth Roland helyett, Zsemlye Balázs (20) 78’ Klindlik Ádám helyett, Duhony Dániel Attila (1), Búza Ádám (17)

Kispad: Fórián Zsolt Lajos utánpótlás szakág vezető, Gál Csaba vezetőedző, Szél József edző, András Sándor masszor, Munkácsi Milán, Galambos Szilveszter kit manager

Góllövők: Tatai Tamás 40’, 51’ 55’, Tóth Roland 53'

 

 

 

 

UTE Labdarúgó Akadémia/Fotó/Barbara Gabriella 

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41