U17-es együttesünk című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 augusztus 20. (szerda) | István
A találkozón a küzdelem nem adott alább
U15-ös korosztályunk a Honvéd otthonában játszotta a bajnoki 18. fordulóját. Az első tíz percben születtek az ellenfél góljai, a 3. és a 11. percben. A találkozón a küzdelem nem adott alább, hisz a mieink folyamatosan ostromolták a Honvéd kapuját.
Szél József vezetőedző így értékelt: „Gratulálok játékosaimnak a mai teljesítményükhöz. Az első 15 percet leszámítva jól játszottak, próbálták megvalósítani mindazt, amit kérünk tőlük - védekezésben és támadásban egyaránt. Ennek eredményeként a második félidőben egy gyönyörű gólt szereztünk, valamint ellenfelünk fölé nőttünk, aki a második játékrészben igazi gólhelyzetet nem tudott kialakítani.
Ez a mérkőzés is bizonyította, hogy jó úton járunk és sikeres az a képzési rendszer, amit itt, Újpesten képviselünk.”
Az eredmény 2-1.
U17-es együttesünk című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41