UTE-Nagykőrös-Edzőmérkőzés című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 augusztus 20. (szerda) | István
A meccsek sorában ezt a mérkőzést várta a legjobban az U15-ös gárda, mert a hétvégén a zöld-fehérek korosztályos csapatát fogadtuk Szilágyi úti műfüves pályánkon.
„Sima hazai!” – írták az eredmény láttán a facebook kommentelők! Ugyan 3-2-es sikerrel zártuk az idei legfontosabb mérkőzésünket, de...
Hol az időjárás okozta nehézségek, hol egy-egy bíró döntés törte meg a sima hazai mérkőzés atmoszféráját, megzavarva a nézők esernyő alatti passzív szurkolását. És, bár a mieink jól kezdték a mérkőzés iramát, hiszen már az első harminc percben kirajzolódott a versengés kimenetele, mégsem lehetett azt mondani, hogy zökkenők nélküli volt ez a találkozó.
A motiváció nem maradt el: „Ez a meccs volt a legfontosabb számunkra az őszi szezonban. Ahogy Csaba bá' is mondta: a Fradi a nagy riválisunk, és nyernünk kell!
Így aztán elejétől úgy mentünk a pályára, hogy ezt meg kell nyernünk . Az első félidőben sikerült is dominálni. A csak védekezni próbáló Ferencváros együttesét meglepték a mieink igen gyors góljai."
"A derbit nagyon jól kezdtük, ennek meg is lett az eredménye, hiszen már a 9. percben megszereztük a vezetést! A kapufáról kipattanó labdát a hálóba gurítottam" – meséli a történteket a mérkőzés után Tóth Roland. Pár percre rá már 2-0-re nőtt a fölényünk a zöld-fehérekkel szemben, Miknyóczki Ádám gyönyörű szabadrúgásával, majd a 23. percben Pásztor Dániel kapott egy remek labdát, amit higgadtan értékesített.
Dodó (Dornfeld Donát) szépen elvitte a jobb oldalra, majd egy gyönyörű passzal átrúgta nekem a másik oldalra, én meg betaláltam.” – ment vissza a gól pillanatára Dániel.
A szünet után az ellenfél vett lendületet: a 44. és a 47. percben is hálót rengettek. “Riválisunk kezdte jobban, két szögletből sikerült 3-2-re módosítani az eredményt!" – mondta a vezetőedző a második félidőről. "Mindehhez még az is hozzá jött, hogy Miknyóczki Ádámot sérülés miatt le kellett cserélni, és a helyére beállt Tréfás Márkot 19 perc után a játékvezető piros lappal kiállította, így az utolsó 15 percet emberhátrányban játszottuk végig!
Ezután is folyamatosan nyomást gyakoroltak ránk, de mi végig szervezetten védekeztünk, emberhátrányban. Megérdemelten szereztük meg a győzelmet jelentő három pontot.” -összegezte Tóth Roland a találkozót.
UTE-FTC 3-2, 2016-11-12
Kezdő: Bessenyei B., Tóth K., Dornfeld D., Barta S., Pásztor D., Miknyócski Á., Fáy P., Darvas M., Tóth R., Kindlik Á., Lukáts Á.,
Csere: Tréfás M., Tamás Á., Munkácsi M., Szabó B., Darázs S., Tatai T.
Kispad: Gál Csaba vezetőedző, Fórián Zsolt szakmai igazgató
Góllövők: Tóth Roland 7’, Miknyóczki Ádám 10’, Pásztor Dániel 23’
UTE Labdarúgó Akadémia
UTE-Nagykőrös-Edzőmérkőzés című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41