2007-es korosztály csapatképe című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 augusztus 20. (szerda) | István
U15-ös csapatunk a Dél-Dunántúlra utazott a hétvégén, ahol a korosztályos pécsiek együttesével találkozott. A kilencedik fordulóban 5-3 arányban vertük a hazaiakat.
A 36. percig folyamatosan előnyben voltak a pécsiek. “Többször jöttünk vissza a mérkőzésen vert helyzetből" - mondta a csapat edzője, és hozzátette: "Gratulálok a csapatnak a játékhoz!
Az első félidőben még tartották magukat a hazaiak, de a folytatás 56. percben Darvas Merse góljával átvettük a vezetést. A mérkőzésről, hogy mi történt a pályán, Merse és Kindlik Ádám mesélt:
“Nem kezdtük valami jól a mérkőzést. A Pécs egy korai góllal, a 7. percben megszerezte a vezetést is. Gyorsan fel tudtunk állni a bekapott gól után, szinte azonnal egyenlítettünk Tatai Tamás találatával, a 8. percben." – mondta Merse.
“Aztán megint kaptunk egy elkerülhető gólt" – magyarázta Ádám a történteket - "amire megint tudtunk válaszolni, és rúgtunk még egyet! Folytatódott az adok-kapok az első félidőben, kaptunk még egy potya gólt. A második félidő szerintem már a kezünkben volt, de azt azért hozzá tenném, a bíró sem könnyítette a mérkőzést, sőt!"
“A második játékrész elején nagyon kiegyenlített volt a küzdelem, mindkét csapatnak voltak lehetőségei. A vezető gólt viszont nekünk sikerült megszerezni." – meséli a negyedik gólt szerző. "Az ellenfél az utolsó percekig harcolt az egyenlítésért, azonban Tatai Tamásnak egy szép egyéni akciójából belőttük az ötödik gólunkat, amivel eldöntöttük a meccset. A játék képe alapján megérdemelten nyertünk, és remélhetőleg a következő meccsen is hasonló teljesítményt tudunk nyújtani.”
Kezdő: Darázs S., Tóth K., Dornfeld D., Szabó B., Pásztor D., Miknyóczki Á., Fáy P., Lukáts Á., Tatai T., Kindlik Á., Darvas M.
Csere: Bessenyei B., Tóth R., Kelemen Á., Tamás Á., Tréfás M., Munkácsi M.,
Kispad: Fórián Zsolt Lajos szakmai igazgató, Gál Csaba vezetőedző, Polyák Attila edző
Góllövők: Tatai Tamás 8’ 79’, Darvas Merse 28’, 56’, Tóth Kálmán 34’
UTE Labdarúgó Akadémia
2007-es korosztály csapatképe című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41